2012. április 10., kedd

10.rész

Sziasztok, csajszik tényleg bocsi, de tegnap elfelejtettem felrakni. Igazából nincs kész még végig a rész, de most megkapjátok, holnap pedig folytatás.


Mivel már 11 óra volt mire hazaértünk, ezért egy gyors zuhany után elindultunk lefeküdni. Már majdnem elnyomott az álom, amikor hallottam hogy üzenetem érkezett.
„Kicsim. Már alig várom, hogy holnap egész nap együtt legyünk. Csók: K.”
Nagyon megörültem az üzenetnek, így már még könnyebb volt elaludnom. Reggel 9-kor arra ébredtem, hogy Krisztián ül az ágyam szélén kezében egy tálcával, amin nagyon sok finomság volt.
- Jó reggelt kicsim. – köszöntött.
- Ennél jobb már nem is lehetne. – válaszoltam.
- Ma este szeretnélek elvinni valahova, te pedig találd ki, hogy mit csinálunk addig.
- Mi lenne, ha itthon maradnánk és beszélgetnénk, majd összedobok valami ebédet.
- Nekem jó. Cica nem is tudtam, hogy tudsz főzni. – mosolygott.
- Sok mindent tudok, amit te nem tudsz még rólam. – kacérkodtam vele.
Nagyon jól telt a napunk, elmeséltem neki, hogy milyen volt New York. Odaadtam neki az ajándékait, nagyon örült neki. Később átjött Bence és Tomika is, hogy kérdezgessenek, milyen volt a távoli Amerikában. Nekik is odaadtam az ajándékukat, Tomika már pózolt is az új sapkájában. Miután a fiúk hazamentek nekiálltam az ebéd elkészítésének. Csak egy gyors tejszínes csirkemellet ütöttem össze, mivel már elég későre járt. Miután megebédeltünk, elkezdtünk filmezni. A film nagyon jó volt, sok vicces jelenet volt benne, sokat nevettünk, bár Krisztián a film helyett engem nézett.
- Nem tetszik a film? – kérdeztem.
- Te sokkal szebb vagy.
- Szeretlek. – mondtam, majd szenvedélyes csókolózásba kezdtünk, nagyon élveztem a dolgot, hiszen már nagyon hiányzott. Nagyon beleéltük magunkat ebbe a csókba, egyszer csak azt vettem észre, hogy Krisztián már a pólóm alatt nyúlkál.
- Krisztián, én erre még nem állok készen. – mondtam.
- Semmi baj cicám, tudod, hogy nem emiatt vagyok veled. Képes leszek rád bármeddig várni.
Mivel még csak 3 óra volt, ezért kitaláltuk, hogy elmegyünk vásárolni. Nem akartam annyira, kiöltözni ezért lazára vettem a stílust és ezeket a ruhákat vettem fel.

A vásárlás nagyon nyugisan telt, vettünk magunknak pár új felsőt, valamint a cipők se maradhattak ki, mivel én is és Krisztián is cipőmániásak vagyunk.

2012. március 18., vasárnap

9.rész

Na akkor meghoztam nektek a 9.részt. Remélem, tetszeni fog. Garantálhatom nektek, hogy a következő részben nem lesz hiány az izgalomból.



A repülő út nagyon hosszú volt majdnem 10 órás, de Henivel nagyon jól elvoltunk nevetgéltünk majd aludtunk is egy kicsit. Magyar idő szerint 16.36-kor szállt le a gépünk a Kennedy repülőtérre, de ottani idő szerint még csak 10.36 perc volt. A fotózás megbeszélésünk csak délután 2-től volt, ezért elmentünk a szállodába és még volt egy kis időnk szétnézni is, mindenkinek sikerült ajándékot választanom már most az első nap, beültünk egy kávézóba, majd fél 2-kor visszaindultunk a szállodába, mert oda volt megbeszélve a találkozó egy New York-i ügynökséggel. A megbeszélés nagyon jól ment, holnap reggel 6-tól lesz a fotózásunk, most már részleteket is megtudtunk a fotózásról, kiderült, hogy a képen rajtunk kívül még 4 lány lesz és egy kisbaba, azt is megtudtuk, hogy az egyik lány egy híres modell Kim Kardashian lesz. Amikor ezt megtudtam, nagyon örültem, hiszen már régóta figyelem a pályafutását, nagyon szép lány és sok mindent elért már a modellkedéssel, azt hiszem ő a példaképem. Ezután közölték velünk, hogy a modellek közül hármat kiválasztottak, ők  fogják a mai Usher koncerten kísérgetni a sztárt. Ekkor közölték velünk, hogy szeretnék, ha ez a két lány mi lennénk, mert látnak bennünk egyénisége és tehetséget. A harmadik lány pedig Kim volt, nagyon örültem neki, hogy végre lehetőséget kaptam megismerni. A megbeszélés után elmentünk egy kávézóba, hogy megbeszéljük az estét. Heni készített rólam egy képet, mintha tükörbe fényképezném magam. A kép elég viccesre sikeredett.


Gondoltam, hogy elküldöm a képet Krisztiánnak, hiszen ma még nem is beszéltünk, nem tud rólam semmit, csak egy „megérkeztünk” sms-t dobtam neki miután leszállt a gép. Az sms elküldése után néhány perccel a telefonom rezegni kezdett a képernyőjén pedig megjelent Krisztián.
- Na, hogy van a világ legszebb modellje? – kérdezte.
- Szia édesem. Éppen kávézóba vagyunk Henivel.
- Igen, láttam a képet. Nagyon szexi vagy drágám.
- Vagy inkább csak nevetséges. Na de Krisz, ha megtudod, hogy ma este hová megyek. – nevettem.
- Buliba? Jó bulizást, de aztán nehogy összeszedj nekem egy amerikai macsót. – nevetett.
- Nem. Felkértek egy hostess munkára, Ushert fogom kísérgetni a koncertjén.
- Na ne. Ez nem igaz. Féltékeny vagyok rád. – durcizott.
- Ja, hogy én már nem is vagyok elég jó, neked már Usher kellene? – nevettem.
- Jajj Lotti, tudod, hogy szeretlek. De ne haragudj drágám most rohanok, mert mindjárt kezdődik a koncert.
- Jól van, vigyázz magadra. Szeretlek Krisztián.
- Én is szeretlek Lotti.

A délután többi részét készülődéssel töltöttük el, majd este fél 8-kor elindultunk a koncert helyszínére. Nagyon meleg volt és a nap is sütött, ezért a kedvünk is csodálatos volt.


A koncert alatt sikerült megismerkednem Kimmel kiderült, hogy nem csak tehetséges lány, de nagyon kedves is, elég jóban lettünk, megbeszéltük, hogy holnap reggel együtt megyünk a fotózásra.
Másnap reggel korán keltünk, hogy időben a forgatás helyszínére érjünk. Nagyon jól eltelt a sminkelés és hajkészítés közben az idő, amíg éppen a többieket készítették addig mi Kimmel készítettünk egy pár közös képet. 

Majd miután a többiek is elkészültek, elkezdődött a fotózás. A fotózás 3 órán át tartott, de a végeredmény nagyon tetszett, mindnyájunknak, igaz ekkor még csak a retusálatlan képeket láttuk, de azóta már a retusáltak is megérkeztek, mindenkinek nagyon tetszett. 


Ezen az estén eldöntöttük, hogy elmegyünk valahová bulizni, az egyik modell lány meghívott minket, mert ma este kerti party-t tart és megkért, hogy menjünk el. Végül hamar igent mondtunk.

Szerdán nem volt sok dolgunk, csak egy Henivel közös fotózásra kellett mennünk, ami csupán 2 órás volt.


Ezen az estén a húgommal kettesben maradtunk a szállodában és csajos estét tartottunk.
Majd az egész Csütörtökünk szabad volt, ezért eldöntöttük, hogy ezt napot strandolással fogjuk eltölteni, hiszen mind a ketten barnulni szerettünk volna. A végeredmény igen bíztató lett.
Este elmentünk Kimékhez, ahonnan posztoltam egy fotót, amin az anyukája képével vagyok.



@ederkrisztian: gyönyörű vagy :D Mrs. Kardashian :D
@farkaslotti: jól látod :D

Pénteken délelőtt szintén nem volt semmi dolgunk, ezért elmentünk még vásárolni egy kicsit. Krisztiánnak és Tomikának találtam egy-egy sapkát, amit egyből meg is vettem, hiszen tudtam, hogy tetszeni fog nekik. Henivel készítettünk egy képet a sapkákkal, majd egyből posztoltam is twitterre, ahol másodperceken belül érkezett is hozzászólás.

@ederkrisztian: Szép sapkák :D De a lányok még szebbek:D
@farkaslotti: köszönjük szépen, egy kaszanova vagy :D

Majd egész délután a városban mászkáltunk. Este egy divatbemutatón kellett részt vennünk, ahonnan este fáradtan tértünk haza. Egyből aludni mentünk, hiszen másnap reggel indult a gépünk haza. 


Szombat reggel New York-i idő szerint 7 órakor elindult a gépünk a Kennedy reptérről. Az út megint csak nagyon hosszú volt, próbáltuk hasznosan eltölteni, olvasgattunk, pihengettünk. Magyarországi idő szerint 22:35-kor szállt le a gépünk a Liszt Ferenc repülőtéren. Itt már Krisztián várt ránk, egyből a nyakába ugrottam, majd szenvedélyes csókkal üdvözöltem.
- Hiányoztál cicám. – mondta.
- Te is nekem Krisz. Nagyon szeretlek. – súgtam a fülébe.
- Indulhatnánk? – szólt közbe Heni.
Majd még egy ölelés után elindultunk a kocsijához és elindultunk haza.

2012. március 15., csütörtök

8.rész

Most az elkövetkezendő napokban el fogok utazni, ezért nem biztos, hogy fogok tudni írni, ezért kaptok ma 2 részt. És akkor itt van a mai 2.rész ami már a  8. Remélem tetszeni fog és olvassátok.! Köszönöm.


Reggel Lili hangos sikítozására ébredtem.
- Lotti Krisztián van a tévébe, gyere gyorsan. – rángatott ki ágyamból.
- Most már, ha felkeltettél legalább egy kávét kérek. – mondtam kissé morcosan.
- Hát nem örülsz neki, hogy láthatod?
- Élőbe valahogy sokkal jobban örülnék. De megbeszéltük, hogy egész nap együtt leszünk aztán este így mindannyian elmegyünk bulizni. Apropó ugye van kedvetek?
- Hát nekem lenne, a többi már csak Bencén múlik.
- Nyugi őt meg majd Krisztián lerendezi.
- Lotti be szeretnék valamit jelenteni.
- Nem megyek Debrecenbe egyetemre, hanem ide fogok járni Pestre. Meg szeretnélek kérni, hogy egy hétig még had maradjak amíg nem találok magamnak albérletet.
- Úristen Lili ez nagyon jó. De egyáltalán nem kell másik albérletet keresned, ez a ház elég nagy kettőnk számára is, egyébként is így több időt tudnánk együtt tölteni és Bencével is sokkal egyszerűbb lenne.
- Köszönöm Lotti, igaz barát vagy.
- Jajj Lili, tudod, hogy a mi barátságunk örök és elválaszthatatlan.
- Én is ugyanígy gondolom.
- Apropó ha már így a bejelentéseknél tartunk, akkor én még nem is mondtam, hogy jövő héten New Yorkba megyünk tesómmal, vasárnap érkezik a drága húgocskám.
- Jajj de jó, végre Henit is újra láthatom, nagyon rég találkoztunk már. És minek köszönhető ez a váratlan utazás?
- Felkértek minket, hogy álljunk modellt közösen valamint rólam még szeretnének egyéni képeket is.
- És mikor indultok?
- Hétfőn éjszaka indul a gépünk.
- Hiányozni fogsz Lotti. Mennyi időre is mentek?
- Te is nekem. Csupán csak 1 hétre.
Lilivel elterveztük, hogy valami nagyon fincsi reggelit készítünk együtt Krisztiánnak, de én kitaláltam, hogy hívjuk Bencét is. Lili fel is hívta, aztán rögtön igent mondott.
- Lili, nem kéne felhívni Tomikát is? Pont a nagy kajást hagyjuk ki.
- Igazad van. Felhívod?
- Igen, persze.
Felhívtam Tomikát aki örült a meghívásnak és egyből igent mondott. Lilivel nekiláttunk a reggeli készítésének, úgy döntöttünk bundáskenyeret fogunk csinálni. 9 óra környékén befutottak a fiúk, megreggeliztünk együtt, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk valahová mindnyájan. Tomika sajnos nem tudott velünk tartani, mert megbeszélésre kellett menni, de mi négyesben elindultunk a vidámparkba a fiúk ötlete alapján. Egész nap csuda jól szórakoztunk, majd este 6 óra körül hazaindultunk.
Miután hazaértünk a fiúk még beugrottak egy kicsit hozzánk majd fél 7 körül Bence és Krisztián felmentek a lakásukba, mi pedig elkezdtünk készülődni.

Fél 10 körül megérkeztek a fiúk, hogy lassan ideje indulni. Beértünk a Pinkbe egyből megcéloztuk a VIP részleget. Fent leültünk egy asztalhoz, majd Tomika elment italokat kérni.
- Sziasztok. -  jött oda hozzánk egy barna hajú lány, akit már láttam a tévében.
- Szia. – köszöntöttük mi is őt.
- Kicsim be szeretném neked mutatni Lolát, nagyon jó barátságban vagyunk.
- Ő pedig itt a barátnőm Loretta.
- Szia, Lotti vagyok.
- Én pedig Lola, de hívj csak nyugodtan Jucinak. – mosolygott.
Nagyon kedves lánynak találtam, jól elbeszélgettünk vele is. Az este további részében sokat nevetgéltünk, meséltünk egymásnak a többiekkel és Krisztiánnal is nagyon sokat táncoltunk, itt nem kellett attól félnünk, hogy holnap a címlapon találjuk magunkat ezért összesimulva táncoltunk és szenvedélyesen csókolóztunk. Krisztián a buli végére kicsit sokat ivott, aztán fél 4 körül jobbnak láttam, ha taxit hívok és hazaviszem. Elköszöntünk a többiektől majd hazaindultunk. Másnap reggel fél 2-kor ébredtem, majd gondoltam felmegyek megnézni, hogy Krisztián, hogy van. Amikor odaértem nagyon rosszul volt fájt a feje, ezért eldöntöttük, hogy ma nem megyünk sehova csak nála fogunk filmezni. Az egész délutánt együtt töltöttük, este pedig éppen indulni készültem mikor így szólt.
- Hé édesem, holnap mit fogunk csinálni?
- Holnap reggel korán kelek, mert a húgom érkezik, és ki kell elé mennem a Keletibe, bár azt sem tudom hogy fogok oda találni.
- Majd én elviszlek és együtt hazajövünk.
- Krisztián te csak aludj nyugodtan, nem kell ezért felkelned.
- Tudod, hogy velem nem jó vitatkozni. Hánykor indulunk?
- Heni vonata 9-re ér fel.
- Akkor negyed 9-re legyél kész.
- Jól van, de most megyek aludni, te se maradj fent sokáig, mert még a végén elkésünk.
- Szép álmokat édesem.
- Neked is.
Hazamentem, lezuhanyoztam és már aludtam is. Másnap reggel elmentünk Heniért, jól összebarátkoztak Krisztiánnal az egész napot hármasban töltöttük, mivel Lili elkísérte Bencét egy fellépésre, Tomika pedig hazautazott a szüleihez. Este elmentünk vacsorázni, majd Heni elvonult aludni én pedig még beszélgettem egy kicsit Krisztiánnal.
- Kicsim, kérlek ma aludj nálam.
- Nem gondolod, hogy ez még egy kicsit korán van? Még csak 3 napja tart a kapcsolatunk.
- Kérlek Lotti, egy teljes hétig nem foglak látni, nem érinthetlek, nem csókolhatlak.
- Krisz, ne nehezítsd meg a dolgomat.
- Kérlek szépen, tényleg csak együtt alszunk. Semmi több.
- Na jó. De akkor korán kell kelnünk, mert 7-kor indul a gépünk.
- Kiviszlek titeket a reptérre, de most menjünk aludni.
Heninek és Lilinek írtam egy üzenetet, hogy Krisztiánnál alszok, de reggel időbe jövök. Este elalvás előtt még beszélgettünk egy kicsit, majd kéz a kézben sikerült elaludnunk. Másnap reggel elindultunk a reptérre, majd még 1 óránk volt a gép felszállásáig, igyekeztem ezt az időt még Krisztiánnal eltölteni, bár rossz volt, hogy nyilvánosan nem csókolhattam meg.
- Csinálhatok rólatok egy képet? – kérdezte.
- Hát persze. – egyezett bele Heni.
Heninek nagyon tetszett a képünk, megkérte Krisztiánt, hogy küldje át neki, aztán egyből posztolta is twitterre. „Magasabb vagyok a nővéremnél, @farkaslotti nemsokára New York ”

- Szeretlek. – súgta a fülembe Krisz.
- Én is.
- Heni mindjárt jövünk. – mondta neki, majd magával rántott egyenesen a mosdóba.
- Héj mit akarsz? – kérdeztem.
- Itt már nem láthatnak meg. – csókolt meg.
Még vagy 5 percig szenvedélyesen csókolóztunk, mikor közöltem vele, hogy induljunk , mert le fogom késni a gépet. Meg volt a fájó búcsúzás is, megbeszéltük, hogy minden este hívjuk egymást telefonon, majd felszálltunk a repülőre. Kis idő múlva a repülő felszállt és elindultunk New York felé.

7.rész


Ma meghoztam nektek a 7.részt, remélem tetszeni fog. Ez a rész elég romantikusra sikeredett.


A kocsiban nagyon jól elvoltunk nevetgéltünk.
- A mozi csak 8-kor kezdődik, addig még van időnk. Mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Hát nekem mindegy. Amihez neked van kedved. – mosolyogtam.
- Akkor elmehetnénk kajálni, de előtte menjünk el a jegyekért, mert megrendeltem őket.
- Jól van, gyerünk.
Elindultunk felfelé a parkolóból, egymástól egy kis távolságot tartva, nehogy észrevegyenek minket együtt. Majd a mozi előtt várakozni kezdtünk.
- Lotti csinálhatnék rólad egy képet? Olyan szép vagy.
- Jajj ne már. – ellenkeztem.
- Kérlek. – vágta be a kiskutya szemeit.
- Na jó. – egyeztem bele végül.
Miután végre sikerült megkapnunk a mozi jegyeket, elindultunk kajálni. A kaja közben próbáltunk beszélgetni, de mindig megzavartak minket. Sok kiscsaj odajött, hogy Krisztiántól autogrammot kérjen és faggatóztak, hogy én a barátnője vagyok-e, de Krisztián simán lerendezte őket, hogy én nem vagyok a barátnője, csak barátok vagyunk.
- Gyere induljunk nemsokára 8 óra lesz.
A moziba érve, helyet foglaltunk, majd beszélgettünk egy kicsit és nem sokkal később elkezdődött a film. Oldalra néztem és észrevettem, hogy Krisztián a telefonját bújja és nem is a filmre figyel. Kicsit tényleg unalmas volt a film eleje ezért úgy döntöttem, hogy felnézek twitterre úgy is olyan régen voltam már fent. Mikor beléptem a következő üzenet fogadott: @ederkrisztian followed you. Visszakövettem én is, majd felmentem az adatlapjára ahol a következő képet találtam az alábbi szöveggel. „milyen szep lanyok vannak a  moziba”

Mikor ezt megláttam a szám mosolyra húzódott aztán oldalba böktem Krisztiánt.
- Na ezt miért kaptam? – durcáskodott.
- A fényképért a twittereden. Nem gondolod, hogy le fogsz bukni, hogy velem találkozgatsz?
- Nyugi. Máskor is szoktam lányokról posztolni fotókat. Végül is a fotózás a munkám.
- Hát ha te mondod. Na de nézzük inkább a filmet.
Elkezdtem nézni a filmet, hátha valamit még sikerül befogadnom belőle, végül is ezért jöttünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Krisz nem nézi a filmet.
- Mi az ennyire nem érdekel? – nevettem.
- Engem csak te érdekelsz. – simította végig kezét az arcomon, melybe egész testem beleremegett.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz majd végül elcsattant az első csók.
- Szeretlek Lotti, már az első nap beléd estem. Mikor a közeledbe voltam alig bírtam ellenálni, hogy ne csókoljalak meg.
- Igazából én is hasonlót érzek már az első nap óta. – mosolyogtam.
A film további részét se néztük már tovább, hanem ehelyett inkább egymással foglalkoztunk.
Mikor a filmnek vége lett felhívtam Lilit, hogy megkérdezzem hogy otthon van- e.
- Szia Lili. Otthon vagy?
- Szia Lotti. Igen, most jöttem, haza Bencével voltunk vacsizni.
- Na örülök annak ami kettőtök között van.
- Úgy tudom, nem csak nekem volt jó estém.
- Ezt honnan tudod?
- Láttam a fotót amit Krisztián kirakott facebookra.
- Milyen fotót?
- Hát te vagy rajta és az van alá írva, hogy szerelmem.
- Most ezt komolyan ország világ előtt muszáj volt közölnie?
- Nyugodj már meg. A privát profilján van a kép.
- Ja jól van. De most megyek, nemsokára otthon vagyunk. Szia.
- Szia Lotti.

Miután leraktam a telefont, Krisztián is visszaérkezett hozzám.
- Jajj alig bírtam őket lerázni, mindenki autogrammot meg közös fotót akart, de mondtam nekik, hogy sietnem kell.
- Képzeld Bence elvitte vacsorázni Lilit. – mosolyogtam.
- Na örülök neki, hogy Bence talált végre egy normális lányt maga mellé.
- Én is örülök, Bence jó hatással lesz Lilire.
- És ők is a mai nap óta járnak, akárcsak mi. – vigyorgott.
- Én nem mondtam, hogy járok veled. – nevettem.
- Ezt nem kell mondanod, a tetteid beszélnek helyetted.
- Látom veled lehetetlen vitatkozni, mert te úgy is mindenre találsz magyarázatot. – nevettem.
- Későre jár, induljunk. – szóltam.

Elindultunk hazafelé, elég lassan haladtunk mivel tömeg volt a városba.
- Édesem egyébként nagyon jól sikerült rólad a fotó amit készítettem. Nem gondolkodtál esetleg még a modellkedésen? Látszik, hogy a tehetséged meg van hozzá.
- Ami azt illeti, a suli mellett modellkedem is.
- Ezt még miért nem említetted? – mosolygott.
- Nem kérdezted. Jövő héten a húgommal New Yorkba utazunk egy fotózásra.
- Na, hogy már ilyen profi vagy. – nevetett.
- Ne túlozzuk el. Ez csak egy New Yorki fotózás.
- És mikor is lesz ez pontosan? És mennyi ideig fog tartani?
- Jövő hét hétfőn. És egy kb. egy hétig leszünk kint.
- Na ne. Még csak most kaptalak meg és már is elveszítelek egy teljes hétig.
- Krisz egy hét hamar elrepül. – nevettem.
- De már csütörtök van, nemsokára itt a hétfő. Hiányozni fogsz. – vágott szomorú fejet.
- Te is hiányozni fogsz, de addig még 3 napot tudunk együtt tölteni. Holnap például elmehetnénk a Pinkbe bulizni.
- Jó ötlet. És akkor hívhatnánk Tomikát, Bencét és Lilit is.
- Persze így gondoltam.
Nem sokkal később haza is érkeztünk, majd a lépcsőházba érve megfogta a kezem és kézen fogva sétáltunk fel az ajtómig ahol még kaptam tőle egy búcsúcsókot, majd hazaindult. Megbeszéltük, hogy holnap reggel miután hazajött a Mokkából, átjön én pedig csinálok neki reggelit. Beértem a házba köszöntem Lilinek, majd egy gyors zuhany után ágyba feküdtem és percekben belül már aludtam is.

2012. március 10., szombat

6.rész


Na akkor megérkezett a 6.rész is nektek. Remélem tetszeni fog. :D


- Hát Lotti, te tudod végül is nem akarlak le beszélni róla. – mosolygott.
- Köszönöm Lili, hogy támogatod amit szeretnék.
- Nézd csak ki van a tévében. – mosolygott rám Lili.
Éppen a Mokka ment és ott volt ő. A gyomrom összeszűkült és vigyorogni kezdtem.
- Úristen Lili, mi lesz velem a moziba? Már így is totálisan kész vagyok tőle pedig csak a tévében látom.
- Nyugi csajszi minden rendben lesz ne aggódj. Apropó eldöntötted már, hogy mibe mész?
- Még nem.
- Akkor gyere válasszuk ki, hogy mit fogsz felvenni.
Végül emelett a szett mellett döntöttünk.
Miután végeztünk a ruha kiválasztásával eldöntöttük, hogy elmegyünk egy szépségszalonba, mert már nagyon ránk fér. Kiszedettük a szemöldökünk, kitisztíttattuk az arcunk, a hajunk formára vágattuk és műkörmöt is csináltattunk. Mivel nem vagyok a természetellenesség híve ezért a körmöm csak ilyen szolid lett.

Miután végeztünk a szépítkezéssel már dél volt. Eldöntöttük, hogy elmegyünk kajálni egy jót. A Westendbe mentünk a McDonald’s –ba. Nem vagyok a gyorskaják híve, mert nem is nagyon szeretem őket és az alakomra is vigyáznom kell, de most az egyszer belefér Lili kedvéért.
Megebédeltünk, de még csak fél 1 volt, ezért eldöntöttük, hogy szétnézünk még egy kicsit, hiszen sok időnk van még este hétig. Épp sétálgattunk mikor jött az üzenet Krisztiántól, a következőt írta.
„Szépségem mit szólnál ha megnéznénk a Barátság Extrákkal-t? Ez olyan romcsi amit a csajok szeretnek és számomra is nézhető JT miatt. :D Remélem már várod az estét. Este 7-re ott vagyok érted addig is vigyázz magadra. Puszi: Krisz”
Nagyon meglepődtem, hogy ilyen filmet szeretne megnézni velem, de egyrészt örülök is neki.
- Lili! Honnan tudja a telefonszámom? – kérdeztem meglepődve.
- Ja. Én adtam meg neki. Remélem nem baj. – mosolygott.
- Nem. Csak máskor szólj légyszi, de tudod, hogy nem tudok rád haragudni.
- És mit írt? – kíváncsiskodott.
- Azt mondta, hogy este 7-kor jön és a Barátság Extrákkal c. filmet nézzük meg.
- Ó hát ez aranyos tőle, hogy képes veled ilyen filmet megnézni. Nem tudom hány pasi lenne képes megnézni olyan filmet amiben már van egy kis romantika. – nevetett.
- Apropó. Mi van Bencével? – kérdeztem.
- Nem beszéltünk tegnap óta. Pedig megígérte, hogy felhív. De látom neki csak egy éjszakára kellettem. – szomorodott el.
Eszembe jutott, hogy a megismerkedésünkkor Bence megadta a telefonszámát ezért úgy véltem jónak, hogy Lilit egy kicsit lekoptatom és beszélek vele.
- Lili nem akarsz menni a Humanicba is? – kérdeztem.
- Hát vennem kellene egy cipőt. – mondta.
- Na akkor menj csak én nekem el kell intéznem valamit még, majd utánad megyek. – mosolyogtam.
Na végre lelépett gondoltam magamba majd leültem az egyik padra és tárcsázni kezdtem.
- Halló. – szólt bele egy álmos hang.
- Szia Bence, Lotti vagyok. Felkeltettelek?
- Tulajdonképpen igen de már azt hiszem ideje volt. Lotti meg tudnád mondani, hogy hány óra?
- Fél 4. – mondtam.
- Úristen én hülye. Megígértem Lilinek, hogy délelőtt felhívom.
- Tulajdonképp én is ezért hívlak.
- El tudom képzelni most mit gondol rólam.
- Igazából szomorú, mert azt gondolja, hogy csak kihasználtad.
- De ez nem igaz. Gyönyörű szép és intelligens lánynak tartom ami nálam sokat számít, hiszen nem bukom a buta libákra.
- Jól van megnyugodtam. Majd akkor hívd fel és beszéljétek meg a dolgokat. Apropó este nem leszek otthon és Lili egyedül lesz otthon.
- Ez most célzás volt?
- Hát mivel én Krisztiánnal leszek, ezért nem akarom, hogy unatkozzon.
- Kölyök mesélte, hogy randizni mentek. Nagyon izgatott már.
- Igazából már én is várom az estét. Szóval este nyugodtan átjöhetsz. – mondtam.
- Oké főnök értettem a célzást, de most muszáj mennem ne haragudj.
- Semmi baj. Szia Bence.
- Szia Lotti.
Miután beszéltem Bencével megnyugodtam, hogy nem akarja kihasználni a barátnőmet, így már nyugodt szívvel hagyom őket kettesben, hiszen tudom, hogy jó kezekben van, nem bírnám látni ahogy Lili szenved, hisz olyan ő nekem, mint a kishúgom. Az elmélkedésemből egy hang szakított meg.
- Csáá. – köszönt.
- Szia Tomika. Hát te?
- Csak bejöttünk Orsival kajálni. Apropó ti még nem ismeritek egymást.
- Ő Orsi, Kölyök, Bence és az én menedzserem. Ő pedig kölyök leendő barátnője.
- Vermes Orsolya. – köszöntött kedvesen.
- Farkas Loretta. – mutatkoztam be én is.
- Tomika. – szúrtam le.
- Kölyök mesélte, hogy ma mentek randizni.
- Azt hiszem Krisz túl sok mindent mond el neked. – nevettem.
- Találkoztunk Lilivel és őrjöngött, hogy már egy fél órája egyedül hagytad.
- Úristen Lili. Elfelejtettem. Ne haragudjatok rohannom kell. Sziasztok, remélem még találkozunk Orsi.
- Én is remélem. – mosolygott.
Gyorsan rohantam is megkeresni Lilit aki még mindig cipőket próbálgatott.
- Na sikerült már választani? – kérdeztem.
- Na végre Lotti. Hol voltál?
- Mondtam, hogy el kell valamit intéznem.
Miután Lilinek sikerült kiválasztani a cipőket fizettünk és hazaindultunk. Mivel gyönyörű idő volt ezért úgy döntöttünk, hogy hazasétálunk. Mire hazaértünk már 5 óra volt. Már csak két óra volt hátra a randiig én pedig már most tiszta ideges voltam. Elmentem fürdeni aztán 6 óra körül elkezdtem készülődni. A hajamat göndör tincsekbe sütöttem be, enyhén kisminkeltem magam majd a Lilivel kiválasztott szettet vettem föl. Pontban hét órakor csengettek.
- Lili engedd már be.
-  Sziasztok.  – köszönt Krisz.
- Szia, nagyon pontos vagy. Mindjárt kész vagyok. – kiabáltam a szobából.
- Itt vagyok. – léptem ki a szobából, majd üdvözöltük egymást két puszival.
- Hűha gyönyörű vagy.  – mosolygott.
- Köszönöm.
- Olyan vagy mint egy királylány.
- Ó Krisz ne mondj már ilyeneket, mert a végén még elhiszem.
- Ez az igazság. Gyere induljunk.
- Szia Lili. – köszöntünk, majd elindultunk.
Az ajtóból kiérve Krisztián megfogta a kezem amin nagyon meglepődtem.
- Ugye nem haragszol? – kérdezte.
- Nem. – mosolyogtam.
- Tudom, hogy nem szeretnéd, ha az utcán felismernének minket együtt. – engedte el a kezem a bejárati ajtón kilépve.
- Igen, nem szeretnék holnap címlapokon lenni. – mosolyogtam.
Elindultunk a kocsijához majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót aztán beszállt ő is és elindultunk a mozi felé.



2012. március 5., hétfő

5.rész

Na akkor bocsánat, hogy mostanában nem volt rész beteg voltam. Megígérem, hogy mostantól gyakrabban lesz rész.! Szóval remélem tetszeni fog, kérlek írjátok meg, hogy milyen volt akár chatablakba is.!


Reggel nagyon másnaposan ébredtem fel. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy kis kávét amikor megpillantottam Krisztiánt aki épp a telefonját nyomkodta.
- Jó reggelt. – köszöntötte ásítozva.
- Jó reggelt szépség. – mondta nagy mosollyal arcán.
- Nagyon fáj a fejem. – szóltam.
- Nem csodálom. – nevetett.
- A gyógyszert kikészítettem az asztalra.
- Köszönöm, egy angyal vagy. De honnan gondoltad, hogy szükségem lesz rá?
- Hát Lotti, ahogy tegnap festettél.
- Nem emlékszem semmire.
- Nyugi nem történt semmi érdekes csak egy laza buli volt.
- Apropó Lili merre van? – kérdeztem.
- Nálunk. – nevette el magát.
- Nálatok? – kérdeztem csodálkozva.
- Mikor hazaugrottam neked gyógyszerért be akartam menni, hogy megnézzem Bencét és akkor láttam, hogy ott alszanak együtt.
- Wááó. – meredtem le.
- Én is ilyen fejet vághattam amikor megláttam őket. – nevetett.
- Kérsz kávét? – kérdeztem.
- Hú az jó lenne. – ásított.
- Látom te sem aludtál sokat az éjjel. – nevettem.
- Nem bírtam elaludni, nem épp kényelmes a kanapétok. – gúnyolódott.
- Akkor miért nem mentél haza? – nevettem.
- Lotti ilyen állapotban nem akartalak egyedül hagyni.
- Látod túléltem. – nevettem ismét.
- Csajszi nincs kedved ma eljönni velem valahová? – kérdezte témát váltva.
- Hova szeretnél?
- Ahová csak akarsz szépségem. De például egy mozi megteszi.
- Krisztián ne haragudj, de mióta vagyunk mi ilyen jóban, hogy csak így simán szépségemnek szólítsál? – viccelődtem.
- Csak a valóságot mondtam. Na szóval megtisztelsz a társaságoddal.
- Ha szépen megkérsz. – nevettem.
- Lotti drága ugye eljössz velem moziba? – viccelődött.
- Ó szóval most randizni hívsz? – nevettem.
-  Valami olyasmi. – nevetett ő is.
- Jól van menjünk. – adtam meg végre magam.
- Igen. – ugrált gyerekesen.
- Bocsi szépségem, de most le kell lépnem ma még van egy fotózásom és egy Tv-s interjúm. Este 7-re érted jövök, legyél készen.
- Jól van, de mit nézünk? – kíváncsiskodtam.
- Majd dobok egy SMS-t, de most rohanok is. – nyomott arcomra két puszit, majd elviharzott.
Miután Krisztián elment kimentem a konyhába reggelit készíteni amikor megérkezett Lili is.
- Jó reggelt hősszerelmes. – köszöntem gúnyolódva.
- Ha-ha.
- Na mi volt este? – kíváncsiskodtam.
- Lotti, ha te azt tudnád. Bence nagyon jó pasi, kedves is és ami este volt… – mondta vigyorogva.
-  Kímélj meg a részletektől. – gúnyolódtam.
- Nem is mesélnék el mindent. – nyújtotta rám a nyelvét.
- Na és akkor most összejöttetek? – kérdeztem.
- Nem tudom. Azt mondta reggel felhív és mindent megbeszélünk. Na de inkább te mesélj. Krisztiánnal hamar leléptetek. Mi volt? – húzta fel szemöldökét.
- Lili, állj le. Nem volt semmi. Vagyis este semmi, viszont most reggel megkért, hogy este menjek el vele moziba.
- Na csajszi ez király. Már a tegnapi buliban is láttam, hogy bejössz neki ahogy rád nézett, ahogy beszélt veled. Tuti sikered van Lotti.
- Ajj Lili ez nem ilyen egyszerű. Én nem egy szeretnék lenni a sok csaj közül. Én nem csak egy éjszakát szeretnék tőle. Lili azt hiszem én szerelmes vagyok belé.
- De hát alig ismered.
- Tudod drágám mostantól hiszem, hogy létezik szerelem első látásra.

2012. február 21., kedd

4.rész

Sziasztok! Na akkor itt a 4.rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Kérlek írjatok véleményeket, mert úgy akarom alakítani a sztorit, hogy nektek tetsszen.  Ezért kérek mindenkit, hogy írjon véleményt. Köszönöm szépen.! Akkor jöjjön a sztori. :D



Elindultunk lefelé a lépcsőn, majd Krisztián segített leszállni a taxiba és elindultunk.
- Óóó, köszönöm, micsoda úriember vagy. – nevettem.
- Ilyen jó csajnak mindent. – mosolygott majd kacsintott egyet.
- Ne hozz zavarba. – nevettem el magam.
Az út további részén nagyon jól elbeszélgettünk, mikor odaértünk Tomikáék már ott álltak a Pink előtt.
- Hogy-hogy nem mentetek be? – kérdeztem.
- Rátok vártunk. – mondta Lili.
- Gyertek csajok induljunk. – mondta Bence.
Felmentünk a VIP részlegbe és leültünk egy asztalhoz. A fiúk rávettek, hogy igyunk velük erős koktélokat. Nagyon jól éreztük magunkat, beszélgettünk, nevetgéltünk.
- Na akkor kérjünk még egy kört. – szólalt meg Tamás.
- Nem nekem már nem kell több pia, azt hiszem már ez is megártott. – mondtam.
- Na csajszi még egy utolsót. – mondta kiskutya nézéssel.
- Na jó. – egyeztem bele végül.
- Nem megyünk táncolni? – kérdezte Lili.
- De menjünk. – mondtam.
A fiúk addig az asztalnál maradtak, iszogattak tovább. Nagyon jól éreztük magunkat Lilivel. Teljesen a zene hatása alá kerültünk, mikor az egyik pillanatban azt vettem észre, hogy valaki megszorítja a kezem.
- Aúú, engedd el ez fáj. – mondtam.
- Szépségem, mondtam, hogy nem szabadulsz tőlem. – szólt.
- Márk te vagy az? – kérdeztem ijedten.
- Miért mit hittél? – nevetett gúnyosan.
- Hagyj békén. – szóltam félve.
- Arról álmodhatsz te hülye ribanc. – lökött meg erőteljesen.
Ekkor Krisztián jelent meg mellettem és odaszólt Márknak.
- Hagyd békén a barátnőm. – mondta.
Mikor ezt a mondatott kiejtette a száján, odafagytam meglepettségemben. Márkot megfenyegette, aki aztán egyből lelépett.
- Köszönöm Krisztián. – mosolyogtam.
- Szívesen. Neked bármit. – mondta.
- Jössz velem táncolni? – kérdezte.
- Persze menjünk. – vágtam rá egyből.
A tánc közben nagyon közel kerültünk egymáshoz, olykor-olykor már testünk összesimult, majd az egyik pillanatban váratlanul Krisztián karjaiba zuhantam. Mire újra magamhoz tértem már a többiek is ott voltak.
- Gyere, hazaviszlek. Ti maradjatok még. – mondta Krisz.
- Kizárt. – vágta rá Lili.
- Vele kell mennem. – szólt ismét.
- Nyugi Lili, egyedül is boldogulunk. – mondta aranyosan Krisztián.
- Mióta is ismered? – mondta kissé flegmán.
- Hagyd már őket kettesbe. – suttogta a fülébe Tamás.
- Khmm. Ezt én is hallottam. – nevettem.
Végül Lili beleegyezett, hogy Krisztián hazavigyen, a többiek meg még tudjanak maradni.
Amikor kiszálltunk a taxiból ismét rám jött a rosszullét, ezért Krisztián az ölébe felvitt a lépcsőn. Az én lakásomba mentünk.
- Köszönöm Krisz. – mondtam.
- Ezen nincs mit köszönni. – mosolygott.
Miután felértünk segített lefektetni.
- Ha valami kell szólj, kint leszek. Aludj jól. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment a nappaliba.
Engem eztán már hamar elnyomott az álom.