2012. március 15., csütörtök

7.rész


Ma meghoztam nektek a 7.részt, remélem tetszeni fog. Ez a rész elég romantikusra sikeredett.


A kocsiban nagyon jól elvoltunk nevetgéltünk.
- A mozi csak 8-kor kezdődik, addig még van időnk. Mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Hát nekem mindegy. Amihez neked van kedved. – mosolyogtam.
- Akkor elmehetnénk kajálni, de előtte menjünk el a jegyekért, mert megrendeltem őket.
- Jól van, gyerünk.
Elindultunk felfelé a parkolóból, egymástól egy kis távolságot tartva, nehogy észrevegyenek minket együtt. Majd a mozi előtt várakozni kezdtünk.
- Lotti csinálhatnék rólad egy képet? Olyan szép vagy.
- Jajj ne már. – ellenkeztem.
- Kérlek. – vágta be a kiskutya szemeit.
- Na jó. – egyeztem bele végül.
Miután végre sikerült megkapnunk a mozi jegyeket, elindultunk kajálni. A kaja közben próbáltunk beszélgetni, de mindig megzavartak minket. Sok kiscsaj odajött, hogy Krisztiántól autogrammot kérjen és faggatóztak, hogy én a barátnője vagyok-e, de Krisztián simán lerendezte őket, hogy én nem vagyok a barátnője, csak barátok vagyunk.
- Gyere induljunk nemsokára 8 óra lesz.
A moziba érve, helyet foglaltunk, majd beszélgettünk egy kicsit és nem sokkal később elkezdődött a film. Oldalra néztem és észrevettem, hogy Krisztián a telefonját bújja és nem is a filmre figyel. Kicsit tényleg unalmas volt a film eleje ezért úgy döntöttem, hogy felnézek twitterre úgy is olyan régen voltam már fent. Mikor beléptem a következő üzenet fogadott: @ederkrisztian followed you. Visszakövettem én is, majd felmentem az adatlapjára ahol a következő képet találtam az alábbi szöveggel. „milyen szep lanyok vannak a  moziba”

Mikor ezt megláttam a szám mosolyra húzódott aztán oldalba böktem Krisztiánt.
- Na ezt miért kaptam? – durcáskodott.
- A fényképért a twittereden. Nem gondolod, hogy le fogsz bukni, hogy velem találkozgatsz?
- Nyugi. Máskor is szoktam lányokról posztolni fotókat. Végül is a fotózás a munkám.
- Hát ha te mondod. Na de nézzük inkább a filmet.
Elkezdtem nézni a filmet, hátha valamit még sikerül befogadnom belőle, végül is ezért jöttünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Krisz nem nézi a filmet.
- Mi az ennyire nem érdekel? – nevettem.
- Engem csak te érdekelsz. – simította végig kezét az arcomon, melybe egész testem beleremegett.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz majd végül elcsattant az első csók.
- Szeretlek Lotti, már az első nap beléd estem. Mikor a közeledbe voltam alig bírtam ellenálni, hogy ne csókoljalak meg.
- Igazából én is hasonlót érzek már az első nap óta. – mosolyogtam.
A film további részét se néztük már tovább, hanem ehelyett inkább egymással foglalkoztunk.
Mikor a filmnek vége lett felhívtam Lilit, hogy megkérdezzem hogy otthon van- e.
- Szia Lili. Otthon vagy?
- Szia Lotti. Igen, most jöttem, haza Bencével voltunk vacsizni.
- Na örülök annak ami kettőtök között van.
- Úgy tudom, nem csak nekem volt jó estém.
- Ezt honnan tudod?
- Láttam a fotót amit Krisztián kirakott facebookra.
- Milyen fotót?
- Hát te vagy rajta és az van alá írva, hogy szerelmem.
- Most ezt komolyan ország világ előtt muszáj volt közölnie?
- Nyugodj már meg. A privát profilján van a kép.
- Ja jól van. De most megyek, nemsokára otthon vagyunk. Szia.
- Szia Lotti.

Miután leraktam a telefont, Krisztián is visszaérkezett hozzám.
- Jajj alig bírtam őket lerázni, mindenki autogrammot meg közös fotót akart, de mondtam nekik, hogy sietnem kell.
- Képzeld Bence elvitte vacsorázni Lilit. – mosolyogtam.
- Na örülök neki, hogy Bence talált végre egy normális lányt maga mellé.
- Én is örülök, Bence jó hatással lesz Lilire.
- És ők is a mai nap óta járnak, akárcsak mi. – vigyorgott.
- Én nem mondtam, hogy járok veled. – nevettem.
- Ezt nem kell mondanod, a tetteid beszélnek helyetted.
- Látom veled lehetetlen vitatkozni, mert te úgy is mindenre találsz magyarázatot. – nevettem.
- Későre jár, induljunk. – szóltam.

Elindultunk hazafelé, elég lassan haladtunk mivel tömeg volt a városba.
- Édesem egyébként nagyon jól sikerült rólad a fotó amit készítettem. Nem gondolkodtál esetleg még a modellkedésen? Látszik, hogy a tehetséged meg van hozzá.
- Ami azt illeti, a suli mellett modellkedem is.
- Ezt még miért nem említetted? – mosolygott.
- Nem kérdezted. Jövő héten a húgommal New Yorkba utazunk egy fotózásra.
- Na, hogy már ilyen profi vagy. – nevetett.
- Ne túlozzuk el. Ez csak egy New Yorki fotózás.
- És mikor is lesz ez pontosan? És mennyi ideig fog tartani?
- Jövő hét hétfőn. És egy kb. egy hétig leszünk kint.
- Na ne. Még csak most kaptalak meg és már is elveszítelek egy teljes hétig.
- Krisz egy hét hamar elrepül. – nevettem.
- De már csütörtök van, nemsokára itt a hétfő. Hiányozni fogsz. – vágott szomorú fejet.
- Te is hiányozni fogsz, de addig még 3 napot tudunk együtt tölteni. Holnap például elmehetnénk a Pinkbe bulizni.
- Jó ötlet. És akkor hívhatnánk Tomikát, Bencét és Lilit is.
- Persze így gondoltam.
Nem sokkal később haza is érkeztünk, majd a lépcsőházba érve megfogta a kezem és kézen fogva sétáltunk fel az ajtómig ahol még kaptam tőle egy búcsúcsókot, majd hazaindult. Megbeszéltük, hogy holnap reggel miután hazajött a Mokkából, átjön én pedig csinálok neki reggelit. Beértem a házba köszöntem Lilinek, majd egy gyors zuhany után ágyba feküdtem és percekben belül már aludtam is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése