Elindultunk lefelé a lépcsőn, majd Krisztián segített
leszállni a taxiba és elindultunk.
- Óóó, köszönöm, micsoda úriember vagy. – nevettem.
- Ilyen jó csajnak mindent. – mosolygott majd kacsintott
egyet.
- Ne hozz zavarba. – nevettem el magam.
Az út további részén nagyon jól elbeszélgettünk, mikor
odaértünk Tomikáék már ott álltak a Pink előtt.
- Hogy-hogy nem mentetek be? – kérdeztem.
- Rátok vártunk. – mondta Lili.
- Gyertek csajok induljunk. – mondta Bence.
Felmentünk a VIP részlegbe és leültünk egy asztalhoz. A
fiúk rávettek, hogy igyunk velük erős koktélokat. Nagyon jól éreztük magunkat,
beszélgettünk, nevetgéltünk.
- Na akkor kérjünk még egy kört. – szólalt meg Tamás.
- Nem nekem már nem kell több pia, azt hiszem már ez is
megártott. – mondtam.
- Na csajszi még egy utolsót. – mondta kiskutya nézéssel.
- Na jó. – egyeztem bele végül.
- Nem megyünk táncolni? – kérdezte Lili.
- De menjünk. – mondtam.
A fiúk addig az asztalnál maradtak, iszogattak tovább.
Nagyon jól éreztük magunkat Lilivel. Teljesen a zene hatása alá kerültünk,
mikor az egyik pillanatban azt vettem észre, hogy valaki megszorítja a kezem.
- Aúú, engedd el ez fáj. – mondtam.
- Szépségem, mondtam, hogy nem szabadulsz tőlem. – szólt.
- Márk te vagy az? – kérdeztem ijedten.
- Miért mit hittél? – nevetett gúnyosan.
- Hagyj békén. – szóltam félve.
- Arról álmodhatsz te hülye ribanc. – lökött meg
erőteljesen.
Ekkor Krisztián jelent meg mellettem és odaszólt Márknak.
- Hagyd békén a barátnőm. – mondta.
Mikor ezt a mondatott kiejtette a száján, odafagytam
meglepettségemben. Márkot megfenyegette, aki aztán egyből lelépett.
- Köszönöm Krisztián. – mosolyogtam.
- Szívesen. Neked bármit. – mondta.
- Jössz velem táncolni? – kérdezte.
- Persze menjünk. – vágtam rá egyből.
A tánc közben nagyon közel kerültünk egymáshoz,
olykor-olykor már testünk összesimult, majd az egyik pillanatban váratlanul
Krisztián karjaiba zuhantam. Mire újra magamhoz tértem már a többiek is ott
voltak.
- Gyere, hazaviszlek. Ti maradjatok még. – mondta Krisz.
- Kizárt. – vágta rá Lili.
- Vele kell mennem. – szólt ismét.
- Nyugi Lili, egyedül is boldogulunk. – mondta aranyosan
Krisztián.
- Mióta is ismered? – mondta kissé flegmán.
- Hagyd már őket kettesbe. – suttogta a fülébe Tamás.
- Khmm. Ezt én is hallottam. – nevettem.
Végül Lili beleegyezett, hogy Krisztián hazavigyen, a
többiek meg még tudjanak maradni.
Amikor kiszálltunk a taxiból ismét rám jött a rosszullét,
ezért Krisztián az ölébe felvitt a lépcsőn. Az én lakásomba mentünk.
- Köszönöm Krisz. – mondtam.
- Ezen nincs mit köszönni. – mosolygott.
Miután felértünk segített lefektetni.
- Ha valami kell szólj, kint leszek. Aludj jól. – nyomott
egy puszit a homlokomra, majd kiment a nappaliba.
Engem eztán már hamar elnyomott az álom.